Ennyi pénzből él az átlag magyar: te kijönnél ennyiből?

magyar tizezres_budapest-portal

Egyre nagyobbra nőhet hazánkban a szakadék a szegények és a gazdagok között, hiszen a gazdagok jóval több pénzre vágynak, míg a szegények jóval kevesebbel is beérik. Ráadásul azok, akik borúsan látják mostani anyagi helyzetüket nem is nagyon reménykednek abban, hogy sorsuk jobbra fordul.

Egy friss felmérés szerint a magyar háztartások több mint a fele nem tartja rossznak anyagi helyzetét, de épp jónak sem mondaná azt. A kutatásban résztvevők harminc százaléka úgy érzi, hogy rossz vagy nagyon rossz a jelenlegi anyagi helyzete. De akadnak azért kivételek is: a megkérdezettek 18 százaléka ugyanis jónak ítélte meg háztartása anyagi helyzetét – derül ki a Tárki 2015/2016. évi Omnibusz kutatásából.

Érdekes tendencia figyelhető meg a fenti ábrán, miszerint azok a háztartások, akik jónak ítélik meg anyagi helyzetüket, azok sokkal nagyobb arányban gondolják úgy, hogy egy év múlva még jobb körülmények között élnek majd. Míg azok, akik azt gondolják, hogy nagyon rossz anyagi körülményeik vannak, azok sokkal borúlátóbbak és nagy arányban vélik úgy, hogy a jövőben még rosszabb anyagi helyzettel kell majd számolniuk.

Kinek, mennyi jut?

A háztartások helyzetét jelentősen befolyásolja, hogy hány fő él a háztartásban és az is, hogy nevelnek-e gyermeket. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legújabb, a háztartások életszínvonalát vizsgáló kiadványa szerint Magyarországon a háztartások 30 százalékában nevelnek gyermeket. Bár hazánkban egyre több intézkedés támogatja a családokat, így a családok jövedelmi helyzete az elmúlt években javult, de még mindig elmarad az országos átlagtól. 2014-ben a gyermekes háztartások egy főre jutó átlagos nettó jövedelme 844 ezer forintot tett ki, ami az országos átlag 76,7 százaléka.

A legnagyobb jövedelmi hátrányban továbbra is három-és annál több gyerekesek, valamint az egy szülős háztartások vannak.

Nem mindegy, hol lakunk

Persze az sem mindegy, hol élünk, ugyanis nagy különbségek vannak a jövedelmek között az ország különböző régióiban. A jövedelmi helyzet hazánkban továbbra is Közép-Magyarországon a legkedvezőbb, az itt élők emberek egy főre jutó éves átlagos nettó jövedelme 1 millió 254 ezer forint volt, ez pedig 14 százalékkal haladja meg az országos átlagot. Ezeket az adatokat egyébként Budapest javította fel, hiszen itt a jövedelmek 31,9 százalékkal jobbak az országos átlagnál.

Menyi pénzre lenne szükségünk?

A legfrissebb adatok szerint az átlagos megélhetéshez a magyar háztartások havi nettó 114 ezer forint fejenkénti összeget tartottak szükségesnek. A nagyon szűkös megélhetéshez 63 ezer forintra lenne szükségünk, míg a nagyon jó szinthez már megelégednénk 210 ezer forinttal. A tényleges jövedelmi helyzetünk azonban nagyban befolyásolja az elvárásainkat.

A grafikonon jól látszik, hogy a különbség hatalmas a szegények és a gazdagok vágyai között. Míg a nagyon jó megélhetéshez a szegényebbeknek összesen 143 forintra lenne szükségük egy hónapban, addig ugyanilyen megélhetési szinthez a gazdagabbak több mint a dupláját, azaz 325 ezer forintot tartottak szükségesnek.

Mi ezzel a probléma?

Hazánkban a jövedelmi egyenlőtlenségek mértéke az uniós átlag alatt van, ami mindenképpen pozitív. Ellenben, ha minden úgy alakul, ahogyan azt az emberek várják, akkor az egyenlőtlenségek tovább fognak nőni. Vagyis növekedni fog a leszakadók aránya, ami ma is a legrosszabb anyagi helyzetűek körében a legmagasabb. Emellett pedig a gazdagabbaknak lesz lehetősége arra, hogy még több pénzt halmozzanak fel.

 

Forrás: penzcentrum.hu

 

WordPress Cookie Plugin by Real Cookie Banner