400 ezer diákhoz juthatnak el a legújabb informatikai ismeretek

netacademia_budapestiek_portalja

Cipőfűző bekötése helyett kódolás?

Több mint 300 online tanfolyamát, köztük fejlesztői, rendszergazdai és általános számítástechnikai kurzusait, teszi ingyenesen hozzáférhetővé a hazai informatikatanároknak a NetAcademia. A felajánláson keresztül közel 400 ezer általános, illetve középiskolás diákhoz juthatnak el a legfrissebb számítástechnikai ismeretek.

Minden hazai infotanár mostantól díjmentesen férhet hozzá az online informatikai kurzusokat tartó NetAcademia teljes tanfolyamkínálatához. A csomagban több mint 300 általános számítástechnikai, illetve fejlesztői és rendszerüzemeltetői tanfolyam érhető el. „Hiszünk abban, hogy az informatika az alapműveltség része kell, hogy legyen, s ebben meghatározó az, amit a mostani 18 év alattiak megtanulhatnak. Ezért döntöttünk úgy, hogy az infotanárok számára – akik képesek a fiatal generáció tudását ezen a területen szélesíteni – díjmentesen biztosítunk teljes körű hozzáférést kurzusainkhoz. Lényegében az általános- és középiskolákban a pedagógusok ugyanazt a tudást szerezhetik meg, ami az aktuális informatikai műveltség része, vagy éppen ahhoz kell, hogy valaki informatikussá váljon a piacon legkeresettebb területeken” – mondta Litkei Péter, a NetAcademia ügyvezetője.

A NetAcademia döntése mögött egyébként egy korábbi, rendkívül sikeres együttműködés eredménye áll. 2016 nyarán, a tanévkezdés előtti utolsó pillanatokban jelentősen megváltozott a szakgimnáziumok informatikai kerettanterve, melyben új elemként jelent meg a weboldalak programozása. A klasszikus tantermi képzés fel sem merülhetett a földrajzi korlátok és annak költségvonzatai miatt, ami összességében milliárdos tételt jelentett volna. A NetAcademia – az Infotanár Mentor Programot működtető HTTP Alapítvánnyal és Mimox Kft.-vel együttműködve – ekkor sietett a pedagógusok segítségére és biztosított díjmentesen online tanfolyamsorozatot a szakgimnáziumi informatikatanároknak. „Egyértelmű volt, hogy online kurzusok formájában kell a pedagógusok tudását a megfelelő szintre hozni. A program rendkívül sikeres volt, így 2017-ben már klasszikus szoftverfejlesztői tanfolyamokkal is bővült. Az elmúlt 2 évben több mint 500 infotanár vett részt a NetAcademia képzésein, és adta át tudását a szakgimnáziumban tanuló diákoknak” – tette hozzá Reményi Zoltán, a HTTP Alapítvány elnökhelyettese.

Programozás, mint iskolaérettségi mutató?

A mostani felajánlás keretében 3-4 ezer informatikatanár juthat díjmentesen hozzá a legfrissebb fejlesztői, rendszergazdai, illetve általános informatikai alapismereteket oktató online tanfolyamokhoz. „Potenciálisan ez 400 000, 12-18 év közötti diákot érinthet, ennyien tanulnak ma a 8, 10, illetve 12 évfolyamos alapképzés keretében valamilyen informatikai tárgyat” – emelte ki Litkei Péter. A szakember elmondása szerint a felajánlásnak elsősorban az a célja, hogy segítsen felkészíteni a fiatalokat arra az új világra, ami az informatikai alapképességek meglétét mindenképpen szükségessé teszi. „10-15 év múlva mindenkinek kicsit programozónak is kell lennie, s talán az sem elképzelhetetlen, hogy a cipőfűző bekötésének megtanulása helyett az alap programozói tudás lesz az iskolaérettség egyik fokmérője” – tette hozzá a NetAcademia vezetője.

A lehetőség iránt érdeklődő pedagógusoknak nincs más dolguk, mint ellátogatni a

https://netacademia.hu/infotanar oldalra, ahol további részleteket tudhatnak meg a kezdeményezésről, illetve regisztrálhatják magukat a programba. A NetAcademia tanfolyamaihoz való hozzáférést egy kuponkód formájában az Infotanár Mentor Programot is működtető HTTP Alapítvány osztja majd ki az oktatóknak.

Kapcsolódó infografika (Top 10 jövőbeni állás, elérhető tanfolyamok, érintettség):

https://goo.gl/2XEVuk

Kapcsolódó webcímek:

https://netacademia.hu/infotanar

https://itmp.hu/netacademia-ultimate-jelentkezes

 

A NetAcademia Oktatóközpontról:

A NetAcademia Oktatóközpont 1999 óta tart magas szintű, egyedi informatikai tanfolyamokat abból a célból, hogy a nagyvállalati ügyfélkör szakmai tudásvágyának kielégítése mellett a napról napra változó informatikai technológiákat mindenki számára elérhetővé tegye. Költséghatékony és közérthető formában, online biztosítja a különböző képzési útvonalakat mind a nagyvállalati ügyfélkör, mind az informatika iránt érdeklődő, abban fejlődni kívánó célcsoport számára. Az oktatás színvonalát magasan képzett, a PPT-t sutba vágó, táblára jegyzetelő és gyakorlati példákon keresztül magyarázó oktatók biztosítják.

A HTTP Alapítványról:

A HTTP Alapítvány (Hálózati Tudás Terjesztéséért Programiroda Alapítvány) 2005-ben kezdte meg működését azzal a céllal, hogy a piacképes informatikai szaktudást minél szélesebb körben elterjessze. Ennek keretében támogatják az ipar által is elismert, világszínvonalú tananyagok magyarországi meghonosítását, népszerűsítését. Tanártovábbképzéseken, oktatói kurzusokon készítik fel a tanárokat e tananyagok megfelelő színvonalú oktatására, de segítik az intézményeket a képzés feltételeinek biztosításában is. Tehetséggondozással, szakmai versenyek szervezésével, a diákok elhelyezkedésének támogatásával igyekeznek követendő pozitív példákat mutatni.

Olyan partnereket tudhatnak maguk mellett, mint például a több ezer diákot számláló Cisco Hálózati Akadémia. A HTTP Alapítvány a Cisco Hálózati Akadémia program magyarországi Támogató Központja (Academy Support Center).

Az Alapítvány a Mimox Kft.-vel közösen indította útjára az Infotanár Mentor Programot, melynek célja, hogy a közoktatásban dolgozó informatikatanárokat összekapcsolja az informatikai cégekkel és ezáltal lehetőséget biztosítson számukra, hogy valós piaci szereplőktől kapjanak első kézből jövő információkat a kurrens és tanítandó technológiákról.

Forrás: sakkom.hu

WordPress Cookie Plugin by Real Cookie Banner