Egy általános klisé, hogy a pénzügyekben a férfi a fenegyerek, aki olykor hatalmas kockázatot is hajlandó vállalni a sikerért, a nő pedig a biztonsági játékos, akinek elsődleges szempont, hogy pénzügyi biztonságban tudja családját és önmagát is. Az a régi tradíció, miszerint a férfi a felelős a család pénzügyeiért egyre inkább elhomályosulni látszik modern világunkban. Ma már a nők éppannyira bevonódnak ebbe a szerepbe, mint a férfiak. Nézzük, hogy viszonyulnak a pénzhez az erősebb, illetve a gyengébb nem képviselői, és hogy mit érdemes tanulnunk a másik nemtől!
Mivel a nők és férfiak alapvetően eltérnek egymástól biológiailag és pszichológiailag egyaránt, természetes hogy a pénzügyek terén is eltérések mutatkoznak a két nem között. Történelmileg elmondható, hogy a nők az elmúlt évszázadok során inkább háttérbe szorultak, ha pénzügyekről volt szó. A financiális döntéseket főként a családfő hozta meg. Habár egy érdekes kivételt így is ismerünk. Hetty Green például a 19. század végén a „Wall Street Boszorkánya” néven vált híressé és elismert befektetővé. Hírnevet azáltal szerzett magának, hogy ő volt az első nő, aki elmerült a börze világában és sikeres is volt benne. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy bár milliárdokat keresett a tőzsdén, nem költött luxus dolgokra, sőt híresen fukar volt. A hölgy stratégiája lényegében az volt, hogy csak és kizárólag stabil befektetésekbe tette pénzét, mindig a biztosra ment. Az 1907-es amerikai pénzügyi pánikra előre számított, így fel tudott rá készülni, majd többször nyújtott hitelt New York városának!
Ha invesztálásról van szó, akkor a nők általában az óvatosabbik félhez tartoznak, jobban szeretik a biztos befektetéseket és irtóznak a kockázattól. Bár ez az ellenszenv abból is adódhat, hogy általában kevesebb pénzből gazdálkodhatnak, így óvatosabban bánnak vele. A kutatások kimutatták, hogy míg a férfiak szeretnek maguk utánanézni a dolgoknak, a nők inkább preferálják a csoportos környezetet. Ez nagyban igaz a pénzügyek világára is. A férfiak hajlamosabbak például az interneten tájékozódni, a nők pedig használják a kapcsolati hálóikat az információ beszerzéséhez, így a barátokat, a családot, az ismerősöket. Természetesen mindkét változatnak megvannak éppúgy az előnyei, mint a hátrányai. A nőkre továbbá az is jellemző, hogy inkább hosszútávban gondolkodnak, így igaz ez a befektetéseikre is, míg a férfiak jellemzően inkább kompetitív személyiségek, így a rövid távú befektetéseket preferálják, ahol magas kockázattal, de nagyobb hozamra számítanak.
Ami a megtakarításokat illeti, ott ahol a nők a család pénzügyi döntéshozói jellemző, hogy a családnak nagyobb arányban vannak megtakarításai. Érdemes elgondolkodni azon, hogy azon családok esetében, ahol sem a férj, sem pedig a feleség nem tervezi a család pénzügyeit, pusztán a családok felének vannak megtakarításai. Fontos lenne tehát, ha kineveznék egy, a pénzügyekért felelős biztost a családban, aki vezeti a költségvetést, megtervezi a pénzügyi kiadásokat és ezeknek, illetve a bevételeknek a figyelembevételével tervezetten számol a megtakarításokkal és a befektetésekkel is.
Forrás: nextlevel.hu