A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége 2016-ban immár huszonnegyedik alkalommal írta ki a nemzetközi szinten is számon tartott fotópályázatát. A Saubermacher – Az Év Természetfotósa 2016 pályázatra beérkezett több mint háromezer pályamű minden eddiginél magasabb színvonala ezúttal is igazolja, hogy a magyar természetfotózás nem véletlenül tartozik a világ élvonalába. A fotóművészet egyik legösszetettebb és legtöbb fáradsággal járó ágának hazai és határon túli képviselői alaposan kitettek magukért, amit látványosan bizonyítanak azok a rendkívüli fotók, amelyek újra és újra meghökkentenek, elgondolkodtatnak, vagy épp megnevettetnek bennünket. Az év természetfotói Magyarország 2016 album – a korábbi esztendők gyakorlatához hasonlóan – ezúttal is a pályázat legjobb képeiből nyújt lebilincselő válogatást az olvasóknak.
Alexandra Kiadó, 2016.