Ezermilliárd forintnyi tőkét fektetnek az Uberbe

uber_taxi_budapest-portal

Az Uber az eddig legnagyobb befektetését szerezte meg, és ekkora készpénztartalékkal még könnyebb lesz diktálni a trendeket a személyszállítás piacán. A szaúd-arábiai Public Investment Fund (PIF) nevű alap 3,5 miliárd dollárral, azaz nagyjából  980 milliárd forintnyi tőkével gazdagította az Ubert.

Az Uber piaci értéke változatlanul 62,5 miliárd dollár, de az igazgatótanácsába beül Yasir Al Rumayyan, az alap vezetője.

Közel-Keleten kilenc ország tizenöt városában működik az Uber, és nemrég jelentette be, hogy 250 millió dollárt költ befektetésekre a régióban. A PIF azért szállt be a cégbe, mert úgy látták, hogy a világszerte fejleszti a városi közlekedést, és ebben ők is részt akarnak venni.

Szaúdi-Arábiában 2014 óta van jelent az Uber, és az országban az utasok 80 százaléka nő, ők ugyanis nem vezethetnek autót.

Sokan elégedettek vagyunk a szolgáltatással , mégis lehetséges, hogy hamarosan érezhető lesz a változás, talán további fejlesztéseket terveznek a városi közlekedésben itthon is.

Magyarország egyenlő jogi feltételeket teremtett az Uber és a taxis cégek számára. Úgy döntöttek nem tiltják be a vállalkozás működését csak azért, mert korszerű és új.

 

Forrás: index.hu

 

WordPress Cookie Plugin by Real Cookie Banner