Most kell felkészülni a jövő évi szabályra!

adozas

Egy nemrég elfogadott törvény szerint egymillióról százezer forintra csökken az áfa adatszolgáltatási összeghatára. A vállalkozásoknak elsősorban a számlázórendszerek módosításával kell felkészülniük a szakértő szerint.

Egy júniusban elfogadott törvényváltozás miatt megváltoznak a tételes áfa-adatszolgáltatás szabályai. A jelenlegi 1 millió forintos határról – jelenleg efölötti áfatartalom esetén kell tételesen adatot szolgáltatni – az összeg a tizedére, vagyis 100 ezer forintra csökken – hívja fel a figyelmet dr. Hadú Zsolt, a Baker Tilly Hungária senior managere.

Az új szabály 2017. január 1-től lép életbe, attól kezdve az adóhatóságnak közvetlen rálátása lesz több százezer vállalat szinte teljes beszállítói és vevői kapcsolatára.

A vállalkozásoknak arra kell odafigyelniük, hogy a számlázószoftvereiket alkalmassá tegyék arra, hogy a megváltozott szabályoknak megfelelően tudjanak adatot szolgáltatni az adóhatóságnak. Ez egyrészt azt jelenti, hogy jóval nagyobb számlaforgalmat kell riportálni. Az adatszolgáltatási kötelezettség online rendszerű, tehát nem utólagosan kell majd adatot szolgáltatni, hanem jövő év elejétől választhatóan lehet, jövő év közepétől pedig a kimenő számlák esetében kötelezően online módon kell adatot szolgáltatni.

Jelen pillanatban is mulasztási bírsággal sújtható, aki nem tesz eleget a kötelezettségnek, ez továbbra is így marad, fontos tehát figyelni az átállásra.

Azok a számlák, amelyek 2017. január 1. után teljesítettek áfaszempontból, azokra már érvényes ez a szabály. Ha a számla kibocsátása még 2016-ban történik, akkor a vevő adószámát még nem kell feltüntetni a számlán, 2017-től bármilyen számlát bocsátunk ki, ami tételes adatszolgáltatás kötelezettsége alá esik, ott a vevő adószámát is szerepeltetni szükséges – hívta fel a figyelmet a szakértő.

 

Forrás: piacesprofit.hu

WordPress Cookie Plugin by Real Cookie Banner