Ha hitelt szeretnénk felvenni, akkor többféle termékből válogathatunk, azonban a kölcsönök jellemzői miatt nehéz az összehasonlítás. Azért, hogy ezt megkönnyítsük, több szempontból is megmutatjuk, melyik hitelt válasszuk. Kiszámoltuk, hogy melyik kölcsönnel járunk jól, ha 300 ezer, ha 1 millió vagy 3 millió forintot szeretnénk felvenni, akár hatszoros különbség is lehet.
Amikor kisebb összegű hitelt szeretnénk felvenni, akkor szabad felhasználásra ötféle kölcsönből is választhatunk. Ezek viszont eltérő élethelyzetben lehetnek a legjobbak számunkra, és persze az sem mindegy, hogy melyik a legolcsóbb az öt hiteltípus közül. A célunkat ugyanis
– A hitelkártyával,
– A folyószámlahitellel,
– Az áruhitellel,
– A személyi kölcsönnel (gyorskölcsön) és
– A szabad felhasználású jelzáloghitellel
egyaránt elérhetjük, nem mindegy azonban, hogy a szükséges összeg, a futamidő és a fizetési ütemezés is megfelelő-e nekünk. Megnéztük, mikor, melyik hitel a legkedvezőbb, a számoláshoz az infografikán látható kamatokat használtuk.
Milyen kamatozásúak a hitelek?
A kamatozás összehasonlításánál három éves futamidővel és három eltérő összeggel számoltunk. Mivel az egyes termékek eltérő kamatozásúak lehetnek, ezért a teljes visszafizetett kamatot mutatjuk meg.
300 ezer forintos hitelösszegnél:
– A szabad felhasználású jelzáloghitelnél 29 ezer forint,
– A személyi kölcsönnél 78 ezer forint,
– A folyószámlahitelnél 135 ezer forint,
– Az áruhitelnél 158 ezer forint,
– A hitelkártyánál 183 ezer forint lehet a teljes visszafizetett kamat összege.
1 millió forintos hitelösszegnél:
– A szabad felhasználású jelzáloghitelnél 95 ezer forint,
– A személyi kölcsönnél 259 ezer forint,
– A folyószámlahitelnél 449 ezer forint,
– Az áruhitelnél 528 ezer forint,
– A hitelkártyánál 583 ezer forint lehet a teljes visszafizetett kamat összege.
3 millió forint hitelösszegnél:
– A szabad felhasználású jelzáloghitelnél 286 ezer forint,
– A személyi kölcsönnél 776 ezer forint,
– A folyószámlahitelnél 1,3 millió forint,
– Az áruhitelnél 1,6 millió forint,
– A hitelkártyánál 1,8 millió forint lehet a teljes visszafizetett kamat összege.
Ezek alapján láthatjuk, hogy minél nagyobb a felvett összeg, annál nagyobb a különbség a fizetett kamatban. A hitelkártyák egy hónapos kamatmentessége pedig nem ér túl sokat ezen az időtávon.
Milyen törlesztőrészletek lehetnek?
A teljes visszafizetett összeget a hónapok számával leosztva megkapjuk a törlesztőrészleteket (három évnél 36 hónap), így egyszerűen kiszámolhatók a havi fizetendők. Ebből a szempontból azonban kétfelé oszthatók a kölcsönök, az egyik típus a törlesztőrészlettel fizetett hiteleké:
A szabad felhasználású jelzáloghitel, a személyi kölcsön és az áruhitel tartozik ide. A másik típus a hitelkeret, ahol nem meghatározott törlesztőrészletet fizetünk, hanem magunk dönthetjük el, hogy mennyit fizetünk vissza a kölcsönből: folyószámlahitel és hitelkártya.
Milyen költségekkel számoljuk?
A legmagasabb költségei a jelzáloghiteleknek van, mivel a hitelképesség felmérésének része az is, hogy az ingatlan értékét felbecsülik, ráadásul számolni kell a tulajdonlap lekérésének és a földhivatali tulajdoni lap kikérésének díja. Ezen felül a bankok még több más díjat is felszámolnak, így a költségek gyakran a 100 ezer forintot is elérik.
Ennél a többi hitel költségei jelentősen alacsonyabbak lehetnek, jellemzően hitelbírálati, folyósítási, szerződéskötési díjat és kezelési költséget számítanak fel, ennek mértéke termékenként és bankonként is eltérő lehet. Érdemes kiemelni az áruhiteleket, ahol sokszor nem kamatot számítanak fel, hanem kezelési költséget, amit jellemzően a futamidő elején kell kifizetni.
Mihez kell fedezet?
A fenti hitelek közül a szabad felhasználású jelzáloghitel az egyetlen, amihez fedezetet kér a bank, a többi esetében elegendő a rendszeres jövedelem is. A jelzálogjog miatt lehet olcsó a hitel, ha viszont nem tudnánk törleszteni a kölcsönt, akkor akár az otthonunkat is elveszíthetjük.
Mikor, melyik hitelt válasszuk?
Szabad felhasználású jelzáloghitel : akkor válasszunk jelzáloghitelt, ha nagyobb, legalább 1-1,5 millió forintos összeget szeretnénk felvenni és fel tudunk ajánlani ingatlant fedezetként.
Személyi kölcsönt 2-300 ezer forint felett érdemes igényelni. Ezt annak érdemes felvenni, aki adósságot rendezne vagy több, eltérő célra szeretne kisebb összegű kölcsönt felvenni.
Áruhitel: költségeiben hatalmas eltérések lehetnek, nullától akár 40 százalékig is terjedhet a THM. Ha olcsó ajánlatot kapunk, akkor lehetséges, hogy a személyi kölcsönnél olcsóbban ússzuk meg a hitelfelvételt.
Hitelkártya: azoknak lehet jó választás, akik nemcsak hitelt szeretnének felvenni, hanem hosszabb távon a kártyahasználattal a bank jóváírásait szeretnék kihasználni. Ezzel legfeljebb a jövedelmünk két-háromszorosa lehet a hitelkeretünk.
Folyószámlahitel: akik nem szeretnének a hitelkártya jóváírásait kihasználni, de a pénzügyi biztonságuk fontos, azoknak jó választás a folyószámlahitel, ezzel ugyanis azonnal kisebb összegű kölcsönhöz juthatunk, ha problémánk adódik. A folyószámlahitel hátránya, hogy a hitelkártyával ellentétben nincs kamatmentes időszak, így már a keret kihasználása után azonnal kamatozik. A hitelkeretünk itt is legfeljebb a jövedelmünk két-háromszorosa lehet.
Forrás: penzcentrum.hu