Hazánkban egyre nagyobb mértékűvé válik a szakemberhiány, közben csökken a munkanélküliségi ráta, és nő foglalkoztatottság.
Egyértelmű, hogy baj van a munkaerőpiacon! Következtethetünk abból is erre, hogy az internetes kommunikáció világát taglaló konferencia külön szekciót szentelt ennek a kérdéskörnek. Itt derült fény többek között arra is, hogy a jó munkaerőért gyakorlatilag igazi harc folyik a vállalatok között, vagy, hogy akár 650 ezer, vagy 1-1,5 millió forint veszteséget is jelenthet a munkáltatónak egy jó munkaerő elvesztése. Amikor újoncot vesz fel valaki, be kell tanítani első körben, ami alsó hangon is egy fél évet legalább igényel, ezzel párhuzamosan pedig a betanító kolléga sem tud teljes értékű munkát végezni.
A munkaerőpiacon az utóbbi időben változásokat figyelhettünk meg. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján egy év alatt 227 ezer főre csökkent a munkanálküliek száma 293 ezer főről. Ebből gyakorlatilag 184 ezer fő az, aki közfoglalkoztatás keretében dolgozik. Férfiak közül jelenleg ~122 ezren, nők közül ~105 ezren vannak állás nélkül a hivatalos adatok szerint. A munkanélküliség átlagos időtartama nem változott, még mindig több mint másfél év. Tartósan munkanélkülinek 48,1% számít, ők legalább egy éve igyekeznek állást találni. Munkanélküliséget illetően az Észak-Alföldi régióban található munkanélküliek száma messze meghaladja a Nyugat-Dunántúliakét. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat hasonló adatokat hozott nyilvánosságra, többek között azt is, hogy szeptemberben 141 ezer munkalehetőség volt, amiből 98 ezer betöltetlen maradt.
A gazdaság több szektorában is gondot okoz a munkaerőhiány. A munkáltatók egymás elől happolják el a jó munkaerőt. Azért, hogy jó munkakerő náluk kössön ki, gyors megoldásként előfordul, hogy a munkáltató megemeli a bérlimitet, ha van rá fedezete, ezzel is elcsábítva a munkaerőt. A munkaerőt azonban nemcsak pénzzel lehet megtartani, hanem plusz juttatásokkal is, mint például lakhatás. De sokat számít, hogy milyen bánásmódban részesül, milyen a munkahelyi hangulat, van-e előrelépési lehetősége. Ma már ráadásul egyre több munkavállaló kezdi felismerni az alkupozíciót, tehát, ha nem kapja meg, amit akar, egyszerűen csak továbbáll.
Magyarország szakemberhiánnyal küzd! A miniszterelnök szerint ugyanis elfogyott a munkaerő, ezért megkönnyítették a kabinettel az ukránok számára a vendégmunka-vállalást, míg a közszférában létszámleépítést tervez, aminek nem mindenki örült felhőtlenül. A digitalizáció hatására megszűnhetnek munkahelyet, az így felszabadult munkaerőt pedig a kormány átképezné, és a hiányszakmákban adna nekik lehetőséget. A munkaerőhiány orvoslására 40%-os reálbér emelkedést is terveznek.