A város

Egy év alatt 5,7 milliárd Budapest promóciójára
Idén 1,9 milliárd, majd 2017-ben, október 31-ig 3,8 milliárd forintot költ a kormány Budapest nemzetközi városmarketing-kampányára, ezzel is támogatva a főváros 2024-es olimpia pályázatát – derül ki egy napokban megjelent kormányhatározatból.
Az indoklás szerint szükség van Budapest városarculatának megújítására és vonzerejének növelésére, továbbá a fővárosi turisztikai szolgáltatások átstrukturálására, valamint ezekhez kapcsolódóan egy rövid távú, intenzív, Budapestet bemutató és népszerűsítő, kiterjedt nemzetközi városmarketing-kampány lefolytatására a  kormányzati turizmus- és gazdaságfejlesztési marketingtevékenységgel összhangban.
A kormány elfogadta az e célból elkészült városmarketing-kampány koncepcióját.
A kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy – összhangban a Magyar Olimpiai Bizottság és Budapest Főváros Önkormányzata által, a 2024. évi XXXIII. Olimpiai Játékok, valamint a XVII. Paralimpiai Játékok megrendezésére benyújtandó pályázatról szóló kormányhatározattal – az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztossal, valamint a turizmusért felelős kormánybiztossal egyeztetve és együttműködve, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. (MTÜ) útján gondoskodjon a városmarketing-kampány előkészítésének és lefolytatásának megszervezéséről, folyamatosan, 2017. október 31-ig, a 2024. évi olimpia helyszínéről szóló döntés megszületéséig. A városmarketing-kampánnyal kapcsolatban lefolytatott beszerzések az MTÜ felelősségi körébe kerülnek.
A  kampányra meghatározott összegeket, 2016-ban 1 milliárd 905 millió forintot, 2017-ben 3 milliárd 810 millió forintot, a költségvetés Turisztikai Célelőirányzatából (TC) finanszírozzák – áll a kormányhatározatban.
Forrás: turizmus.com

centerhaz_ujlipocia

Kiválasztották a kerület építészét

A Göncz Árpád városközpont társtervezője kapta a kerület építészeti díját   Idén Szabó Tamás János kapta a XIII. kerületi Építészeti Díjat. A kitüntetést október 3-án adták át az Építészeti Világnap alkalmából.  A díjat az elmúlt dekádban elkészült épületek alapján, a kimagasló építészeti színvonalú épületek tervezőinek munkásságának elismerésére adták. Szabó Tamás János DLA, Ybl Miklós-díjas építész, …

Kiválasztották a kerület építészét Read More »

ingatlankereslet_ujlipocia

Lakáskeresési trendek

Úgy tűnik az elmúlt évben a nagyobb fővárosi ingatlanokat kerestük, ami látványos a 75 négyzetméternél nagyobb alapterületű otthonoknál, de a 130 négyzetméter fölötti ingatlanokra csaknem kétszer annyian kerestek rá 2017 őszén. 

 
Legtisztito mohafal Obudán_ujlipocia

Légtisztító mohafal Óbudán

Légtisztító mohafalat állítottak fel a Kolosy téren. Ezt az új környezetvédelmet szolgáló tárgyat Óbuda-Békásmegyer önkormányzata rendelte és szállíttatta a városrészbe.   A futurisztikus dekorelemnek is beillő különleges, zöld növényfalat 20 ezer euróért béreljük a Green City Solutions német cégtől. Ezzel a vezetőség  élen jár a városi környezet káros hatásainak csökkentésében.   A 275 fa légtisztító …

Légtisztító mohafal Óbudán Read More »

Vágtázó_Csodaszarvas_koncert_ujlipocia

Vágtázó Csodaszarvas koncert

A Vágtázó Csodaszarvas az életenergia teljébe hajít, ahol mindannyiunk közös tudatalattijának világát az őserő táplálja. A zenekarnak tízéves fennállása óta három lemeze jelent meg, ebből kettő platinalemez lett. A Vágtázó Csodaszarvas zenéje egy nagyobb valóság felé közelítő, hátborzongató eljárás az élet egyre erősödő átélésére. Koncertjeiken az örökérvényű emberi összetartozás, a barátság, az életöröm, az élet …

Vágtázó Csodaszarvas koncert Read More »

hajos alfred nemzeti sportuszoda_margitsziget_ujlipocia2

Közelít a vizes vb: a napokban fejeződik be a Hajós Alfréd Sportuszoda felújítása

A Nemzeti Sportközpontok az Épkar Zrt-t bízta meg a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda és a Széchy Tamás Uszoda vizes vb-re szükséges, együttes felújításával. A munkálatok idén januárban kezdődtek el, s júliusra befejeződnek. A kivitelezés a Finta és Társai Építész Stúdió Kft. tervei alapján zajlik, költsége 1,68 milliárd forint.

selyemut

Budapestet is elérte a selyemút?

Budapestre érkezett a kínai Changsa tartományból az első, 41 vagonból álló konténervonat, amely Kína hagyományos Selyemútvonalán jött, és közel 20 magyar és nemzetközi vállalat kereskedelmi termékét szállította.

nokozpontok_budapest

Nőközpontokat hoznának létre

Nőügyekkel mégis foglalkoznak: nőközpontokat hozna létre a kormány. Az országszerte létrejövő nőközpontok helyi szinten segítenék a nők foglalkoztathatóságát tanácsadásokkal vagy képzésekkel.

Bringásoknak pumpa a Margitszigeten

A bringások két ingyenes pumpát is találnak a Margitszigeten

Tudtad, hogy tíz ingyenes, rögzített pumpa van a fővárosban? Ezekből kettő a kerületünkben található. Szerda délelőtt ingyenes biciklis pumpát adtak át a bringásoknak a Liszt Ferenc téren. Budapesten összesen 10 ehhez hasonló pumpa használható már, az alábbi helyszíneken:   Hűvösvölgyi út (2. kerület) Római part (3. kerület) Újpest-Városkapu (4. kerület) Liszt Ferenc tér (6. kerület) …

A bringások két ingyenes pumpát is találnak a Margitszigeten Read More »

paudits béla_labodegita_gyűjtés1

Gyűjtés Paudits Béla részére

A híres mixer Lajsz András éttermében a La Bodegitában sajtótájékoztatót szervezett gyerekkori jóbarátja  Paudits Béla megsegítésére. A színész egészségi állapotáról annyit, hogy a testúlya most 43 kg, életveszélyben jött el a sajtótájékoztatóra, és nagy fájdalmai vannak.

paudits béla_labodegita_gyűjtés1

Gyűjtés Paudits Béla részére

A híres mixer Lajsz András éttermében a La Bodegitában sajtótájékoztatót szervezett gyerekkori jóbarátja  Paudits Béla megsegítésére. A színész egészségi állapotáról annyit, hogy a testúlya most 43 kg, életveszélyben jött el a sajtótájékoztatóra, és nagy fájdalmai vannak.

WordPress Cookie Plugin by Real Cookie Banner