Sokszor tapasztalhatjuk, hogy úgy tűnt, a beszélgetés alatt minden rendben volt, ugyanazt értettük mindketten. Aztán másnap mégis kiderülnek a félreértések. Ez biztos sokaknak ismerős. A tapasztalat azt tanítja, hogy nem is olyan könnyű tisztán kommunikálni.
Van úgy, hogy hiába szimpatikus valaki, valahol mégis mindig félrecsúszik valami. A beszélgetés során kiderül, hogy nem értjük meg egymást.
Több kis apró hiba, amit elkövetünk, a végén nagy eltérésekhez vezethet. De mi lehet a segítség, hogy kevesebb ilyen hibát vétsünk?
Fontos a zavartalanság
A már egyszer elkezdett téma közepébe gyakran beesik egy vagy több fél, ami teljesen összezavarhatja, vagy más irányba terelheti a beszélgetést. Jobb, ha a kialakult körön belül marad a beszélgetés, így tisztábban le lehet zárni.
Ha zárt ajtók mögött történik mindez, a beszélgető partnerünk azt érezheti, hogy időt akarunk rá fordítani és tudunk rá figyelni.
Ne bújj a gépedbe
Amikor úgy döntünk, valakivel beszélgetni fogunk és rá akarunk figyelni, nem segít, ha a számítógépet vagy a mobiltelefont nézegetjük közben. Ez elvonja a figyelmet és a partnerünk is kényelmetlenül fogja magát érezni. Hatékonyabb lesz a kommunikáció, ha teljesen ráfókuszolunk a témára is figyelmünket a partnerünknek adjuk.
Nem kell gondolatolvasónak lenni
Ne próbáljuk meg előre kitalálni, mit akar és mit fog mondani a másik, mert így nem tudunk interaktívnak lenni, nem vesszük észre, mit mond valójában és biztosan rosszul fogunk reagálni. Figyeljünk rá, tényleg mit akar velünk közölni.
Megpróbálhatjuk ösztönözni arra, hogy pontosabban fogalmazzon. Ezt természetesen kérdésekkel tehetjük meg a legkönnyebben.
Ha nem akarjuk mindig befejezni a mondatait helyette, ki tuja fejteni az információt és nem érzi, hogy folyton a szavába vágnak.
A végén egy visszajelzés, pontosítás azért jó, mert így lehet tisztázni, kinek mi a feladata, mi a következő lépés és eredményes lehet a beszélgetés.