Az online vásárlás egyre nő

online_vasarlas

Elérte a bűvös éves 1 milliárd eurós értékhatárt az összesített hazai online kiskereskedelmi forgalom.

A forintban kifejezve mintegy 310 milliárdos online piac tavaly arányaiban háromszor gyorsabban bővült a teljes hazai kiskereskedelemnél – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös felméréséből.

A teljes magyar kiskereskedelmi forgalom 3,9%-a már internetes értékesítésből származik. Miközben a kiskereskedelem egésze 2016-ban csak 6%-kal bővült, addig az online piac 18%-kal tudta növelni bevételeit. A növekedési korlátok jelei azonban már látszódnak, így a szektor 2017-ben minden eddiginél nagyobb kihívások és változások elé néz.

Továbbra is a karácsony mozgatja a piacot

A webáruházak több mint 80%-a tavaly eredményesebb évet zárt, mint egy évvel korábban. Ebben nagy szerep jutott az utolsó negyedév kiemelkedő teljesítményének, mely az egész éves, összesített online kiskereskedelmi forgalom 36%-át jelentette, és a forgalmazott termékek körétől függetlenül minden szektorban az év legerősebb időszakának számított.

Ugyanakkor az áruházak közel kétharmada úgy véli, hogy saját piacára 2016-ban erősödő koncentráltság volt jellemző, és egyre nehezebb kitűnni a „legnagyobbak” árnyékából. Erre jó példa a tavalyi „Black Friday”, mely mindössze a webáruházak 32%-ánál tudta hozni az előzetes forgalmi várakozásokat. Összességben a tavalyi karácsonyi szezon átlagosan 15%-kal jobb eredményt produkált, mint egy évvel korábban.

Logisztikai problémák is akadtak

Az állandó akciók és jól becsomagolt vásárlásösztönző promóciók amellett, hogy kényelmesebbé teszik a vásárlók életét, az ingerküszöböt is emelik. A tavalyi ünnepi időszakban egészen november végéig az „akcióvárás” jellemezte a vásárlókat, ezt pedig a kereskedők ki is használták: ha nem is ugyanazon a napon, de sok webáruház november utolsó hetére időzítette az év végi szezon rajtját.

Ezzel viszont együtt járt az is, hogy a korábbi években 2-3 hónap alatt egyenletesen bővülő karácsonyi kereslet tavaly alig 1 hónapra, és azon belül is 1-1 kiemelt akciós napra összpontosult. Ez utóbbi pedig korábban nem látott terhet rótt a szektort kiszolgáló szolgáltatókra: logisztikai, IT cégekre, valamint a kereskedők ügyfélszolgálataira. A sok szereplő együttes, összehangolt munkája azonban nem mindig hiba nélküli, így a kedvezmények és kihagyhatatlan ajánlatok egyben sok kellemetlen percet okoztak a vásárlók számára is.

Változások a felszín alatt

A 2016-os év az online kiskereskedelem vonatkozásában látszólag nem hozott nagy változást, a színfalak mögött azonban új tendenciák figyelhetők meg:

– Az online vásárlók száma immár második éve csupán egy számjegyű bővülést mutat, így tehát annak a kereskedőnek, aki növekedni akar, annak muszáj a visszatérő vásárlókra építenie.

– Míg korábban csak egy-két szektor esetében voltak látható jelei a növekedési korlátoknak, addig a tavalyi év már megmutatta, hogy ezek a korlátok egyes áruházak szintjén is jelen vannak.

– Még a legnagyobb, legismertebb e-kereskedők közül is csak keveseknek sikerült akár a piaci átlagot meghaladó mértékű növekedést elérnie, miközben több olyan szereplő is befejezte, vagy átalakította a működését, aki bár az elsők között jelent meg a hazai piacon, nem rendelkezett megfelelő pénzügyi háttérrel a felgyorsult iram tartásához.

– A növekedési korlátok kialakulásához az is hozzájárul, hogy több olyan termékkategória is van, melyben az egy vásárlóra vetített éves költések száma korlátozott, vagy gyakran konkrét alkalmakhoz kötött.

– Csupán egy olyan szektor van, ahol ezek a korlátok nem érvényesülnek: az FMCG-szektor, mely az online térben még mindig csak a szárnypróbálgatás időszakában jár, de az már a mostani adatokból is látszik, hogy nagy jövő áll a rendszeres bevásárlások online intézése előtt.

Terjednek a FinTech megoldások

A fizetési lehetőségek palettája 2016-ban is tovább színesedett. Online vásárlásaink során a hagyományosnak mondható fizetési megoldásokon túl egyre többször találkozhatunk már magyar webáruházak esetében is különféle innovatív FinTech megoldásokkal: mobilfizetéssel, pár kattintással igényelhető áruhitellel, hűség- vagy prepaid kártya-alapú fizetéssel. Továbbá idesorolható a hagyományos online bankkártyás fizetési lehetőséget egyszerűsíteni hivatott „one click payment” is, amit a legnagyobb e-kereskedők előszeretettel alkalmaznak ezzel is rövidítve, „mobilra optimalizáltabbá” téve a vásárlási élményt.

A koncentrálódás kedvez a készpénzes fizetéseknek

A technológiai fejlődés ellenére a piaci koncentrálódás hatásaként, a korábbi években csökkenésnek indult készpénzes fizetés súlya ismét növekedő pályára állt: a készpénzes fizetések (boltban, átvevőhelyen és futárnál) aránya az egy évvel korábbi 57%-ról 2016-ban az összes vásárlásra vetítve 61%-ra emelkedett.

Forrás: m2mzona.hu

WordPress Cookie Plugin by Real Cookie Banner