Hamarosan itt a levegőből előállítható víz

levegőből_viz_budapest-portal

Elképesztő találmánnyal rukkolt elő egy ausztriai ipari mérnők hallgató, Kristof Retezár, aki megalkotta az első –és a világon egyedülálló, olyan rendszert, amely képes a levegőt ivóvízzé konvertálni.

A találmányával elnyerte az első helyezést és az azzal járó: 2014 James Dyson díjat. A prototípust Fontusnak keresztelte, amelynek működési elve egyébként egyszerű: az üvegekből álló rendszer a lecsapódott párát, iható, tiszta vízzé alakítja.

A Fontust eredetileg biciklihez tervezte, aminek vázára egyszerűen rá lehet csatlakoztatni. A vázra szerelt átalakító rendszert egy napelem működteti, amely az egész koncepció tetején kapott helyet. A bicikli kiváló célt szolgál a szél és az ebből előállítható ivóvíz begyűjtésére, hiszen egy tartós tekerés közben akár 20- 25 km/órás sebességre is felgyorsulunk.

Mielőtt a levegő beérne a rendszerbe egy szűrőn megy át, ami megtisztítja a bogaraktól, és egyéb szennyezésektől , habár a légszennyező tényezőket nem tudja kiszűrni, emiatt amíg ez a probléma fennáll, nem lehet utcai közlekedés során használni. A szerkezet egy perc alatt egy vízcseppet állít elő a levegőből, ami akkor a legoptimálisabb, ha legalább 20 ˚C fok van, illetve minél párásabb a levegő annál gyorsabban állítható elő belőle folyadék.

Ez a találmány sokak vízellátási problémáját is megoldaná, hiszen napjainkban szerte a világon 780 millió ember nem jut tiszta ivóvízhez, ez a szám pedig csak folyamatosan növekszik a klímaváltozás előrehaladtával. Ha minden szükséges engedély megvan, illetve engedélyt kap a forgalomba hozatalra, az árat a fejlesztő, olyam 25-40$ közötti értékben szabta meg.

Forrás: independent.co.uk

WordPress Cookie Plugin by Real Cookie Banner