Nem bírunk élni nyomtatás nélkül

nyomtatott papír_irodai dolgozó_budapest-portal

Magyaroroszágon az irodisták 17 nyomtatott lapot dobnak a szemétbe naponta. Ennek kétszeresét, azaz 34 oldal printelnek ki. Azért van ez, mert szeretik a papírlapon elolvasni a számlákat, szerződéseket, táblázatokat, leveleket, kimutatásokat stb. írja egy Epson-kutatás.

Már majdnem 40 éve álmodta meg Frederick Wilfrid a „papír nélküli irodát”. Csak, hogy a valóságban még ma is nyomtatnak minden nap.

A 2400 irodai dolgozó megkérdezésével kiderítették, hogy háromnegyedük a hatékonyság miatt választja ezt és gondolja úgy, hogy jelenleg irreális a papír elhagyása.

 

A szándék megvan

 A papírmentesítéssel kapcsolatban mindenki fellélegez, azonban ötből csak egy cég tud tényleges megoldást is erre házon belül. Legtöbbször külső szakembert kérnek fel a tanácsadásra. A digitalizációtól általában mégis inkább költségcsökkenést és hatékonyság növekedést várnak.

Jelentős hatékonyságnövelést lehet elérni a lézertermékekkel, szemben a jelenlegi tintasugaras nyomtatókkal. Ezekkel akár kétszer többet nyomtathatnak, miközben 95 százalékkal kevesebb hulladékot termelnek, és sokkal több energiát takarítanak meg.

A megfelelő nyomtatótechnológia alkalmazása mellett, esetleg a tabletek, notebookok képernyő minőségének a javítására, illetve oktatásra és a szemléletváltásra, lenne szükség ahhoz, hogy szívesebben olvassák azokat, és komolyabb papírmennyiség csökkenést érjünk el hazánkban, ami környezetvédelmi szempontból is fontos.

Forrás: piacesprofit.hu

 

WordPress Cookie Plugin by Real Cookie Banner