A Schneider Electric a legfenntarthatóbb francia vállalat

index

A vállalat azért érdemelte ki újra ezt a megtisztelő címet, mert évek óta nagy hangsúlyt fektet a fenntarthatóságra mind az általános működésében, mind a döntéshozatali és végrehajtási folyamataiban.

A Schneider Electric által a lehetséges 1000-ből elért 840 pont arról tanúskodik, hogy a vállalat etikai, emberi jogi, üzleti integritást célzó, illetve energiahatékonysági és felelős beszállítói kapcsolatokra irányuló programjai eredményesek és innovatívak. A szervezet átláthatóságra vonatkozó minősítési rendszereit, mint például a Dow Jones fenntarthatósági indexeket (DJSI), a CDP szén-dioxid-kibocsátást mérő, az Ecovadis beszállítói fenntarthatósági, valamint az Oekom és Vigeo mutatókat szintén nagyra értékelték. Az osztályozás során három fő szempontot vizsgáltak: az elkötelezettségre 630, a teljesítményre 300, a legjobb gyakorlatokra pedig 70 volt a maximálisan adható pontszám.

„A fenntartható fejlődés iránti elkötelezettségünkből mindenki profitál: az ügyfeleink, a munkavállalóink, a közösségek, amelyekben közreműködünk, a részvényeseink, és nem utolsó sorban a bolygó, amelyen mindannyian osztozunk” – nyilatkozta Jean-Pascal Tricoire, a Schneider Electric elnök-vezérigazgatója az Enjeux les Echos magazinban.

A Schneider Electric teljes mértékben elkötelezett a klímaváltozás elleni harcban. Jean-Pascal Tricoire, aki egyúttal az ENSZ Global Compact francia képviseletének elnöke, társelnökként részt vett a tavaly májusban több mint 1500 résztvevővel megrendezett párizsi Üzleti és Klíma Csúcstalálkozón. Idén decemberben pedig a klímaváltozást fókuszába állító COP 21 Nemzetközi Konferencián képviseli majd a vállalatot, melyet szintén a francia fővárosban rendeznek meg.

A CAC 40 mutatóról:
A CAC 40 a párizsi tőzsde legszélesebb körben alkalmazott mutatója, mely Franciaország 40 legnagyobb jegyzett részvényének teljesítményét tükrözi a közkézhányad-kapitalizáció és a likviditás alapján mérve. A mutatót 1987. december 31-én hozták létre, 1000 bázisponttal.

A Schneider Electricről:
A Schneider Electric, az energiamenedzsment és automatizálás nemzetközi szakértője több mint 100 országban, több piaci szegmensben is piacvezetőként kínálja integrált megoldásait az áramszolgáltatás, az infrastruktúra, az ipar és a gépgyártás területén, valamint a nem lakóépületek, az adatközpontok és –hálózatok területén csakúgy, mint a lakossági piacon. A vállalatcsoport tevékenységével arra fókuszál, hogy a felhasznált energiát biztonságossá, megbízhatóvá és hatékonnyá tegye. A Schneider Electric aktív elkötelezettsége segíteni a magánszemélyeket és vállalatokat egyaránt, hogy a legtöbbet érjék el energiájukkal. Stratégiájának és több mint 170.000 alkalmazottjának köszönhetően a vállalat 2014-es árbevétele meghaladta a 25 milliárd eurót.
www.schneider-electric.hu

WordPress Cookie Plugin by Real Cookie Banner