A kettős tömegű lendkerék, azaz a DMF

kettostomegu_lendkerek_dmf

Az alkatrészek közül a kettős tömegű lendkerék a legmegosztóbb. Valaki szerint jó, mert nem rángat az indulásnál, mások szerint csak átverés a gyárak és gyártók részéről, hiszen igen magas az ár. 

A kettős tömegű lendkerék létrejöttének oka, hogy erős fejlődésnek indultak a dízelmotorok, az autóvezetők részéről pedig egy komfort igény jelentkezett, hogy az autó ne rángasson induláskor. A hagyományos, fix lendkerekeknél a nyomatékok 50-70 LE-nél problémamentesen mentek végig a hajtásláncon meghajtva a kereket. A korszerűsödéssel a motorok egyre nyomatékosabbak lettek, így jóval kisebb fordulaton is képesek leadni ezt.

Egy négyhengeres motornál egy munka ütem van fél fordulatonként. Ez nyomatékpulzálást hoz létre a főtengelyen, amit az erőátviteli rendszernek kell feldolgoznia. Egy háromhengeres dízelnél ennél rosszabb a helyzet. A kettős tömegű lendkerékből egy szükséges elem vált, aminek fel kell tudni dolgozni a nagy nyomaték különbséget, hogy könnyebben tudjuk használni a nyomatékos autónkat. A lendkerék másik nagy feladata, hogy csillapítsa az indításkor fellépő nagy rezonanciát. Az új dízelek beindításához az indító motoroknak is fejlődniük kellett. A régebbekhez például elég volt 35-45 Nm, ami már az újaknál nem elég, itt már 75-85 Nm kell. Ez az indulási tehetetlenség legyőzésében is segít részben, ezen kívül a keletkező rezonanciákban is. Ezen felül azonban már csak egy új lendkerék segíthet. A kettős tömegű lendkerék futásteljesítményét pontosan nem lehet meghatározni, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy 100-300 ezer km között van. Sokáig csak a LUK alkalmazta ezt a megoldást, később megjelent a Sachsnál és a Valeonál is.

A lendkerék felépítése igen egyszerű. A két lendkerék között egy előfeszített rugó található. Az elsődleges lendkerék a főtengelyen található, a másodlagos lendkerékre pedig a kuplung szerkezet megy rá. Abba kerül a kuplung tárcsa, illetve a szerkezetet mozgató kinyomó csapágy. A két lendkerék között akár 90 fokos előfordulás is lehet, ezt a kuplunggyártók a gyárral kooperálva állítják be. A kettős tömegű lendkeréknek több előnye is van. Ilyen a motor rezgésének csillapítása, a zaj csökkentése, a kuplung szett alkatrészeinek védelme, a váltó alkatrészeinek védelme, a komfortosabb indulás, illetve a az alacsony fordulatszámon való vezetésnek a lehetővé tétele, amivel üzemanyagot spórolhatunk.

kettős tömegű lendkerék működése

Az eddigiek alapján tudjuk, hogy egy erős dízelmotornak szüksége van egy kettős tömegű lendkerékre, különben szétveri az egész hajtásláncot. Ezek az autók eleve így vannak tervezve, csekély a futásteljesítményük. A lendkerekeknek azonban megjelent a második generációja, aminek az a lényege, hogy a kettős tömegű lendkerékbe bekerült az agyhoz egy pár bolygókerék. Ezzel még stabilabbá válik a működés minden fordulatszám és sebesség tartományban.

Mikor nem jó a kettős tömegű lendkerék? Ha észleljük a félreérthetetlen jeleket, például, hogy nehezebb lesz a váltás, zajosodni kezd a váltás, alapjárati zajok hallatszódnak, alapjárati remegést érzékelünk, hideg induláskor zajok és „nyögések” hallatszódnak, leállításkor remegést tapasztalunk és csörömpölő zajt, az autó beindítása közben pedig fulladás tapasztalható, úgy érezzük, hogy valami lefogja a motort. A tönkremenő lendkerék axiális és radiális túlmozgást végez, vagyis szeretne kiszabadulni és új életet kezdene.

Hogyan lehet kitolni a kettős tömegű lendkeréknek az élettartamát? Íme, néhány dolog:

– Kerülni kell a sportos vezetési stílust, mert maximális nyomatéknál szélsőséges terhelést fog kapni a kerék!
– Mérsékelni kell az indítások számát, a taxi üzemmódot!
– Kerülni kell a túl nagy és a túl alacsony sebességet, vagyis az alacsony és a magas fordulatszámot!
– Rossz állapotú a befecskendező rendszer. Ez azt jelenti, hogy a befecskendezés pontosságát befolyásoló jeladó, érzékelő, vagy a porlasztócsúcs tönkre megy.

Felmerül a kérdés, hogyha kimegy a kettős tömegű lendkerék, akkor a kuplung többi részét is ki kell-e cserélni? A válasz igen. Bár el lehet kerülni a kuplung szett cseréjét, de tudnunk kell, hogy ezek együtt dolgoznak, és el is kopnak. Több helyen is kárt okozhat, ha tönkre megy a lendkerék.

WordPress Cookie Plugin by Real Cookie Banner