Kínában tervezik megalkotni az következő futurisztikus tömegközlekedési eszközt.
A közlekedési dugókra megoldásként fejlesztették ki a szuperbusz ötletét Kínában. Az új futurisztikus jármű leginkább a tömegközlekedés forradalmasítására hivatott. A neve Transit Elevated Bus (TEB), és egyszerűen áthajtana az autók felett.
Ez a jármű egy hatalmas buszra emlékeztet, kötött pályán közlekedik, két sávot elfoglalva. Ennek ellenére helytakarékos, hiszen több mint két méterrel az út felett siklik, és a sávok melletti sínekre „tapadó” hosszú lábain halad.
A szuperbuszhosszú „lábai” a sávok mellett haladó sínen futnak. A közel 1200 utas fel- és leszállását emelt platformok segítségével oldanák meg. Az autók hogyan fordulnak ki alóla? Ezt jelzőlámpák segítségével tudják majd megtenni.
A prototípus már a gyárban van, így mihamarabb el tudják kezdeni a tesztelést, elsőként az ország északi részén található Qinhuangdao városában.
A fejlesztők figyeltek a környezet védelmére is. Úgy tervezték, hogy egy szerelvény 40 hagyományos autóbuszt váltson ki, így 800 tonna üzemanyagot spórolhatnak meg évente, valamint 2480 tonnával kevesebb szén-dioxid kerül majd a levegőbe.
A TEB megálmodói szerint forradalmasíthatja a közlekedési dugók megoldását.