A jövő év eleje új vámtörvényt tartogat

vamtorveny

Nagyfokú változás előtt áll a nemzeti vámszabályozás, olyan értelemben, hogy új nemzeti Vámtörvény lép hatályba 2018. január 1-jén. A módosítást a 2018. január elsejével életbe lépő, a teljes közigazgatást – ide számítva az adóigazgatást is – érintő meghatározó eljárásjogi reform határozza meg. Jövő év elején új szabályokkal találkozhatunk az adóigazgatásban, mivel módosul az Adózás rendjéről szóló törvény (Art.), ezen felül teljesen új jogszabályként kerül bevezetésre az Art-ből kivett, tisztán eljárási szabályokkal bíró adóigazgatási rendtartás (Air).

 A fentieknél jelentősebb változtatást fog produkálni, hogy január elsején hatályát veszíti a hosszú éveken át általános háttérszabályként funkcionáló Ket.. Ezen jogszabály helyett az Általános közigazgatási rendtartás (Ákr.) lesz érvényes, amely szabály ugyanakkor már nem alkalmazható, adó- és vámigazgatási procedúrákban. Amennyiben a fentiek alapján valakinek mégis hiányérzete lenne az év elején életbelépő új szabályok mennyiségének tekintetében, akkor folytatva sort, a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának perrendtartási szabályai és egy teljesen új Vámtörvény is az év elején fog életbe lépni – informálja az érdeklődőket legfrissebb blogbejegyzésében Falcsik István, az RSM Hungary Vám-, jövedéki és termékdíj tanácsadás üzletágának vezetője.

Lesz mit böngészniük az év végén és a jövő év elején azon személyeknek, akik érintettek a vám és adóigazgatási eljárásokban.

Kétlépcsőssé válik a vámszabályozás 2018 januárját követően

A Ket. megszűnésével esedékessé lett a vámeljárásokra vonatkozó eljárásjogi szabályok nemzeti keretbe foglalása, egy új vámtörvény kreálásával. A korábbi háromszintű (uniós vámjogszabályok – hazai vámjogszabályok – Ket.) eljárásjogi szabályozással szemben 2018. január elsejétől kétszintű eljárásjogi szabályrendszer kerül bevezetésre.

A jövőben a vámigazgatási eljárások során csakis vámjogi normákat lehet majd alkalmazni, amelynek tetején alapvetően az Uniós Vámkódex (UVK) és annak végrehajtási rendelkezései állnak, míg nemzeti viszonylatban az új Vámtörvény. Az új vámtörvényt vizsgálva megállapítható, hogy abban tetemes mennyiségű eljárásjogi szabály jelenik meg. Az új szabályok bizonyos passzusai lettek átvéve a korábbi háttérszabályokból, továbbá a vámigazgatáshoz közelálló adóigazgatási rendtartásból.

Az új Vámtörvényről dióhéjban

A szakértők elmondása alapján mérföldkő az új vámtörvény, mert megteremti a vámigazgatási eljárások más jogterületektől független, önálló eljárásjogi szabályozását. Véleményük szerint mindenkinek, aki ezen a területen dolgozik, fontos, hogy legyenek ismeretei az új Vámtörvény tartalmáról és az új eljárásjogi szabályozással.

  • A törvényjavaslat deklarálja azokat az eljárási alapelveket, amelyeket a vámhatóságnak az eljárása során érvényre kell juttatni, prioritásként a jogszerűség, valamint a hivatalból való eljárás elvét.
  • Az alkalmazható szankciók vonatkozásában nem történt jelentős módosítás. A vámhiányt okozó jogsértések esetén változatlanul hagyták a vámhiány 50 százalékáig terjedő bírságot, a vámhiányt nem okozó jogsértések esetében pedig különböző szankciómértékek kerülnek kiszabásra.
  • Formailag új, de tartalmi szempontból változatlan, a bevezetett eljárási bírság, mely az eljáráshoz kapcsolódó mulasztások esetében használható.
  • A vámhiányos vámbírság továbbra is objektív alapú, ugyanakkor kézzelfogható változás, hogy nem lehet mindaddig vámigazgatási bírságot kiszabni, amíg annak alapjául szolgáló határozat jogerőre nem emelkedett (az új megfogalmazás szerint véglegessé vált). Ez a gyakorlatban azt takarja, hogy amennyiben valaki jogorvoslati eljárást indít egy pótlólagos vámteher kiszabására vonatkozó határozattal szemben, akkor nem számíthat bírságra addig, amíg a II. fokon eljáró hatóság nem hoz döntést arról, hogy a határozat jogszerű-e vagy sem.
  • Nem nyúltak a speciális vámjogi rendelkezéshez. A negatív döntés meghozatala előtti meghallgatás jogához, de annyiban került pontosításra, hogy a meghallgatásról kötelezően jegyzőkönyvet kell felvenni. A meghallgatási jog azonban megszünteti, az ellenőrzés lezárását követően hozott jegyzőkönyvre vonatkozó észrevételezési jogot.
  • Az új Vámtörvényben negatív irányú reformálás a vámfizetésre kötelezettek, egyetemlegességének és az egyidejűségének szabályozása. Az új rendelkezések szerint, nem lesz kötelezettsége, csak lehetősége a vámhatóságnak több kötelezett esetén, hogy egyetemlegességet és egyidejűséget applikáljon.
  • A vámjogi képviselet szabályaiban pontosítás történt, tekintettel arra, hogy a Ket-ben alkalmazott képviseleti formák többé nem lesznek, és a vámigazgatási eljárásban kizárólag vámjogi képviselő járhat el. Ez alatt azt kell érteni, hogy a jövőben, a vámigazgatási eljárásban csakis az járhat el képviselőként, aki megfelel az adott eljárásban a vámjogi képviselettel szemben állított kritériumoknak. A jogszabály leszűkíti azt az alanyi kört, akik mint vámjogi képviselők szóba kerülhetnek.
  • A jogszabály – további kapcsolódó jogszabályokkal együtt – precízebbé tette és megteremtette a vámtanácsadói és vámügynöki tevékenység szakmai és képzési feltételeit. 2018-tól indul útjára a Vámtanácsadói képzés, melyen a már alapismeretekkel és szakmai gyakorlattal bíró vámszakemberek, a várakozások szerint 100 órás képzésen való részvétel, majd sikeres vizsga után lehetnek vámtanácsadók.

A teljes jogszabály módosítás kiemelt figyelmet igényel az adott területen érintett vállalatoktól és magánszemélyektől! Egy átfogó eljárási reform azonban indokolttá teszi szakember bevonásával olyan kurzusok, belső oktatások megtartását is, amelyek alapján magabiztosan lehet eljárni a mindennapokban megtörténő vámeljárásokban, továbbá az azt követő ellenőrzésekben.

WordPress Cookie Plugin by Real Cookie Banner