Hogyan kreáljak magamnak munkakedvet, ha az nincs meg?
A zavaró tényezők garmadája
Temérdek apró feladat van (e-mailek megválaszolása, telefonálás, a hírek átnézése a neten), amit előrevehetünk, és azzal hitegethetjük magunkat, hogy ezek is számítanak, és prioritást élveznek, valójában pedig nem. Csak azért foglaljuk el magunkat velük, mert ezzel is eltolhatjuk a pillanatot, amikor végre nekilátunk annak a feladatnak, amitől a leginkább ódzkodunk. Ha szorgosak vagyunk, és elfoglaljuk magunkat, az nem egyezik meg azzal, hogy produktívak is vagyunk. Ha a nagy feladat elől meghátrálunk, azzal pont a termelékenységünket csökkentjük.
A dolog titka az, hogy el kell képzelnünk, mi történik, ha továbbra is tologatjuk ezt a nagy feladatot. Hogy milyen nagy tumultus lesz belőle, míg végül csak ezzel kell majd törődnünk, hogy időben befejezzük. Aminek a többi feladatunk látja majd rovását. Ha elfoglaljuk magunkat kisebb tennivalókkal, az a figyelmünket tereli el ennek realizálásától. Attól, hogy világosan észleljük a halogatás konzekvenciáit.
Túl egyszerű
Vannak, akik hajlamosak lebecsülni egy feladat nagyságát és súlyát. És ezért tolják későbbre az időpontot, amikor nekilátnak. Azonban bizonyos melók megtévesztőek tudnak lenni, és egyszerűnek látszanak. Ne essünk bele abba a hibába, hogy alábecsüljük a kellő időmennyiséget, ami az elvégzésükhöz szükségeltetik. Csak akkor tudjuk, mennyire gyorsan vagy lassan vagyunk képesek haladni az adott dologgal, ha végre leültünk, és nekifogtunk. Akkor ismerjük csak fel, hogy bizony kevés időt szabtunk ki rá.
Annyira nem számít
Minden feladat összefüggésben áll munkánk egészével, illetve résztevékenységekkel. Elképzelhető, hogy utálunk bepötyögni adatokat táblázatokba, mert monoton dolog. De fókuszáljunk arra, hogy ez hogyan építi a munkánk egészét, sőt akár a team hatékonyságát, amelyben dolgozunk. Mindig lássuk kontextusban az egyes részfeladatokat, tartsuk szem előtt a stratégiai lényegességüket, s hogy miként illeszkednek a nagy egészbe. Így feltehetőleg csökkenthető a tartózkodásunk attól, hogy ne végezzük el a szürke és unalmas feladatot.
Nem gondolom, hogy ezt meg tudom csinálni
Ez a kishitűség iskolapéldája. Ha nem hiszel magadban, hogy neked ez menni fog, akkor más sem fog. És a szóban forgó feladatot sem fogja megcsinálni senki helyetted. A felsüléstől, a blamázstól való félelem, bénító erejű tud fejlődni. Ha meg vagyunk róla győződve, hogy ez a feladat nekünk nem passzol, az egyetlen lehetősége, hogy a komfortzónánkban maradjunk, az, ha neki se fogunk. Hinni szükséges a velünk született tehetségeinkben és képességeinkben. Láss neki a melónak most.
Nem kedvelem
A halasztgatás oka legtöbbször nem is annyira az, hogy unalmasnak vagy nehéznek véljük a feladatot. Egyszerűen nem kedveljük. Sőt megvetjük. Persze nincs arra biztos módszer, hogy bárkivel megkedveltessünk bármilyen tevékenységet. Mindenki alkatilag különböző, a képességei is változatosak, tehát bizonyos feladatok soha nem fogják izgatni. Ez esetben szoktassuk rá magunkat arra, hogy addig nem állunk neki munkánk kedveltebb, élvezettel végzett szegmenseihez, amíg az utált feladatokat nem teljesítjük. Mint ahogy a gyereket rávezetjük az étkezésre: „Amíg nem etted meg a sósat, nem kapsz süteményt!”