Fegyelmezettség – céljaink elérésének egyik kulcsa

onfegyelem_budapest-portal

Önfegyelem: a siker egyetlen kulcsa?

Legtöbbünknek vannak jól kijelölt, világosan megfogalmazott céljai, vágyai, megvalósítandó tervei. Sokszor azonban mégis, mindennapi életünk folyamán döntéseinkkel nem a célunk megvalósítását szolgáljuk, hanem csak egyre távolabbra sodródunk tőle. És, hogy mit kaphatsz az önfegyelemtől? 3 pontban válaszolunk.

Minthogy a mai cikkben egy konkrét fogalommal, az önfegyelemmel foglalkozunk, a tudományos megközelítés jól jöhet az elején. Nézzük hát mit mond a definíció, tulajdonképpen mi is az önfegyelem.

Önfegyelemnek nevezzük azt a képességet, hogy rá tudod venni magad, hogy megtedd, amit kell, akkor, amikor kell, függetlenül attól, hogy van-e hozzá kedved vagy nincs.
Egyeztettük a fogalmakat, jöhet a lényeg, miért fegyelmezzük önmagunkat?

1. A legkisebb ellenállás elve

Az emberek a legkisebb ellenállás elvét követve szeretnek rövidtávú kellemesnek tűnő tevékenységek mellett dönteni, a hosszútávon hasznos de az adott pillanatban nem kellemes tevékenységekkel szemben. Ez bizony mindenkivel előfordul, de mivel minden összeadódik – az életünkből éveket pocsékolunk el teljesen értelmetlen tevékenységekre, míg a fontosak gyakran háttérbe szorulnak.

Ha például kávét iszol, újságot olvasol, és televízió nézel, ezek a magatartások nincsenek hatással az egészségedre, boldogságodra, jólétedre nézve, kivéve a negatív következményeket. Órákig csinálhatod. A történelem egyik legügyesebb újságolvasója, tévénézője, vagy kávéivója válhat belőled, és ez abszolút semmilyen hatással nem lesz a jövődre.

Másrészről azonban, ha minden reggel felkels, és olvasol fél-egy órát, hetente három-négy nap testmozgást végzel, és mindig az időd legértékesebb felhasználására összpontosítasz, az komoly következményekkel lehet a jövődre.

Brian Tracy

2. Hosszútávon télen-nyáron

A legjobb módja magatartásod elemzésének, ha a cselekedeteid hosszútávú következményeit elemzed, ha az amit csinálsz fontos és értékes, hatással lesz az életedre, ha pedig értéktelen és jelentéktelen semmilyen pozitív hatása nem lesz a későbbiekben.

Minden amit teszel összeadódik, minden használ vagy árt. A rövidtávú döntések is hosszú távon hatnak. Ha teszed a dolgod haladsz a célod felé, ha lógsz az iskolából, vagy a munkából az eltávolít tőle. A legnehezebb az egészben pedig, hogy senki nem csinálhatja meg helyetted. Egyedül te változtathatsz, de a siker is a tiéd lesz.

3. Mikor kezdj neki?

A legjobb az egészben, hogy igazából soha nincsen késő változni, változtatni, egyszerűbben önfegyelmet gyakorolni. Reggel csipog a telefonod, kinyitod a szemed és máris vadonatúj döntési helyzetekben találod magad. És, hogy hogyan döntesz? Ez innentől már csak rajtad múlik. 

Forrás: businessandcafe

WordPress Cookie Plugin by Real Cookie Banner