A magyar menedzserek, cégvezetők többsége tart a bukástól, pedig ha optimálisan állunk hozzá, a kudarc csak egy szegmens a sztorinkban, és nem a történet végső állomása. Totális bukás csak akkor van, ha feladjuk.
A külföldön és hazai üzleti terepen egyaránt mozgó szakértők, befektetők, üzletfejlesztők sztenderd tapasztalata, hogy míg az itthoni menedzserek többségét pánik fogja el a bukástól, és igyekszik rejtegetni a közvélemény elől korábbi kudarcait még akkor is, ha régen túllépett már ezeken, és sikeressé lett, a nemzetközi vállalkozók büszkék arra, ha pályafutásuk során megtapasztalták már a sikertelenséget. Nem titkolják, ha megesett, hogy egy projektet vagy céget nem tudtak sikerre vinni. Sőt, némelyikük feltünteti ezt az önéletrajzukban a szakmai kvalitások között.
Pontosan tisztában vannak azzal ugyanis, hogy a kudarcnak nem feltétlenül van köze ahhoz, hogy mennyire profi valaki, vagy éppen mennyire odaadóan dolgozik. Vagyis a legtehetségesebbek és a legkitartóbbak is elbuknak olykor, és ez az üzleti életben teljesen megszokott. A kudarc önmagában nem gond, sőt, inkább alapja a későbbi sikerességnek amennyiben képesek felállni utána, és levonni belőle a szükséges konzekvenciákat.
Ez persze nem feltétlenül gyerekjáték, de alább összegezzük a bevált alapelveket, amelyek segítségünkre lehetnek.
Ne tartsunk tőle!
Hányszor estünk el kisgyerekként kerékpárral, mielőtt megtanultuk tekerni azt? És ugye, hogy volt életünk során olyan személy, akiért teljesen odavoltunk, ő pedig melegebb éghajlatra küldött, jó eséllyel mégsem adtuk fel egy életre a társkeresést. Ha ezekre az élményeinkre gondolunk, a kudarc az élet teljesen megszokott részének tűnik. Miért tekintünk rá máshogy, ha az üzleti szférában fordul elő?
Miért gondoljuk, hogy csak akkor vághatnánk bele, ha biztosak lennénk benne, hogy elsőre minden tökéletesen működik majd? Sokan annyira cidriznek a kudarctól, hogy inkább mindenfajta kihívást elkerülnek. Pedig bukni egyáltalán nem kínos, hisz mindössze annyit tesz, hogy képesek vagyunk feszegetni a saját tűrőképességünket, próbára tenni határainkat. Igazából kiváló tanulási lehetőséget szolgáltat, és növeli a későbbi sikerek esélyét.
Ne vegyünk egy kalap alá mindent!
Az életnek – különösképpen pedig a vállalkozói formájának elválaszthatatlan velejárója, hogy olykor kudarcot szenvedjünk kisebb-nagyobb dolgokban. Ahhoz, hogy ez ne rántson be egy lefelé irányuló folyamatba, igen fontos tudatosítani: ha valamiben elbukunk, az nem azt jelenti, hogy „semmi sem sikerül”. Mindössze annyit érzékeltet, hogy az adott dolog az adott módon az adott helyzetben nem életképes.
Ha képesek vagyunk a pillanatnyi sikertelenséget a konkrétumok szintjén megőrizni, és tudatosan küzdeni az ellen, hogy általában és végletesen lúzernek érezzük magunkat, mert valami épp nem jött össze, akkor a kudarc mindössze egy stádium. Csak egyetlen mondat történetünkben, amelynek még koránt sincs vége.
Vonjuk le a konzekvenciát!
Ha a kudarcot nem valami végének véljük, hanem csupán egyfajta nagyon hasznos visszajelzésnek, az későbbi sikerünk építőkövévé kovácsolhatjuk. Ez visszajelzés, hogy valamit más módon kell csinálnunk, mint ahogy addig tettük. A visszajelzések pedig nagyon számítanak, bármit is építünk. Akkor is, ha nem kértük azokat. Jó hír, ha kellően magabiztosak vagyunk ahhoz, hogy a kudarcot ne a világ végeként éljük meg. De alapvető az is, hogy megfelelően alázatosak maradjuk, és azt is képesek legyünk belátni, nem feltétlenül a világ tehet a bukásunkról. Ne mindig másokat hibáztassunk, ne állandóan a külső okokat keressük! Vizsgáljuk meg inkább, hogy mi az, amit tévesen vagy rosszul cselekedtünk az adott helyzetben, hisz ennek alapján tudunk továbbfejlődni, és növelni az esélyünket a sikerre.
Emelkedjünk felül!
Százszázalékos bukás csak és kizárólag akkor következik be, ha feladjuk a további próbálkozást. Amíg újra nekifutunk, addig él a siker lehetősége is. Aki képes felismerni a problémákat, amiket elkövetett, és megpróbálja kijavítani azokat, esélyhez jut. Ehhez viszont arra is szükség van, hogy felismerjük azt a pontot, amikor a kudarc megtörténik. Belássuk, amikor valami nem működik, és váltani kell. Persze a próbálkozás becsülendő, de csak egy bizonyos határig. Ha valamiről egyértelműen kiderült, hogy nem működik, jobb nem foglalkozni vele a továbbiakban. Ez pedig legtöbb esetben nem is olyan egyszerű.
A legáltalánosabb probléma, amely meggátolja a továbblépést, a visszautasítás, hogy úgy teszünk, mintha minden rendben lenne. De sokan esnek abba a csapdába is, hogy futnak a veszteségek után. Ahogy a szerencsejáték-függők hazardíroznak, és aztán vesztenek egyre többet. Az is gyakori, hogy megpróbáljuk átírni a világot: úgy teszünk, mintha a hiba nem létezne, vagy nem számítana, vagyis, mintha nem is kudarcról lenne szó. Volt már ilyen? Pedig ha nem tudunk megszabadulni attól, amibe belebuktunk, hosszabb távon sokkal több kárt okoz majd, aminek nagy részét kikerülhettük volna. Ha valami elsőre nem sikerül, meg kell próbálni újra és újra, de fel kell ismerni azt a pontot is, amikor váltani kell. Ilyen esetben inkább az új stratégia vagy termék kiötlésére koncentráljunk.