Malek Andrea – Lerch István és a SuperGroup koncertje – Z13

malek andrea_z13 koncert_budapest-portal

Malek Andrea – Lerch István és a SuperGroup – Z13 „Gyere hangolj rám” című koncertje

Pont egy éve, hogy a közreműködők 1996-ban született Ébredés című lemezük dalaival koncertturnéra indultak. "Ez felfrissítése annak a korszaknak és lelkiállapotnak, amiben annak idején a lemez született. Bíztattak engem, aki akkor még egy ünnepelt musicalprimadonna voltam, hogy bátran nézzek körül és keressek olyan szerzőt, aki ír nekem egy lemezt, hogy ne „csak" már megírt dalokat énekeljek, mert ha saját dalokat adok elő, az sokkal személyesebb, más energiaszintet képvisel. Szóval Lerch István hozza az ő állandó zenekarát, Demjén-dalok is lesznek, és persze ezen a koncerten elhangzik az a lemez, amit együtt csináltunk, és ami koncertszínpadon még sosem hangzott el. Olyan érzés, mint amikor az ember talál a szekrényben egy gyönyörű régi ruhadarabot, ami elkallódott, és azt mondja: Úristen, ez hol volt eddig?! Mindenhez illik, rögtön felveszem" – meséli Malek Andrea a koncertsorozat kapcsán.

Időpont: október 9., péntek 19.00
Belépődíj:
Elővételben: felnőtteknek 1800 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak 1500 Ft, csoportosan 10 főtől 1200 Ft
A program napján: 2200 Ft
XIII. Kerületi Kártyával 10% kedvezményt biztosítunk a helyszínen a belépőjegy árából.
A kedvezmények nem összevonhatóak!
Jegyek a helyszínen vagy a kult13.jegy.hu internetes oldalon válthatók.
Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ

Forrás: kult13.hu

WordPress Cookie Plugin by Real Cookie Banner