Nyílt próba a Magyar Dráma Napján a Csokonai Színházban

Lépjen be a szövegbe a Csokonai Színház művészeivel!

Beszélgetéssel egybekötött nyílt próbát hirdet a Magyar Dráma Napján a Csokonai Színház. Szeptember 21-én (vasárnap) 10 és 12 óra között az évad első bemutatója, az Istent a falra festeni című kocsma-dráma születésének lehetnek tanúi a Víg Kamaraszínházban.

Százharmincegy  éve, 1883. szeptember 21-én mutatták be a pesti Nemzeti Színházban Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményét. 1984 óta ez a nap a Magyar Dráma Napja.

A Magyar Dráma Napján a színfalak mögé nézhetnek Csokonai Színházban! Részt vehetnek egy játékban, hogy kiderítsék: mit mond nekünk egy szöveg? Közlése, üzenete kimeríthető-e egyszer és mindenkorra? Hogyan láttat-fedeztet fel egy rendező újabb és újabb értelemvonatkozásokat a színészeivel, hogy ne maguk mögött hagyjanak egy szöveget, hanem belebocsátkozzanak?! A rendező és a színészek a felmerülő kérdésekre is szívesen válaszolnak!

Az Istent a falra festeni című drámáról:
„Az életben csak az az öröm, hogy minden elmúlik, és ez ugyan néha fájdalommal jár, de a fájdalom is elmúlik, és az meg akkor már öröm.” – ilyen és ehhez hasonló mentőöveket vágnak egymáshoz ott, ahol a boldogság csíráját a keserűség levével öntözik.

A helyszín Magyarország egy nevén nem nevezett falujának utolsó – ha nem egyetlen – utcája, s annak fő színtere, a kocsma. Hivatalosan persze presszó, Misi-presszó, a tulaj után. Itt sörrel kísérik a pálinkát, pálinkával kísértik az Istent – és mindezt persze hitelre.

Ez a hely mégis aranybánya, hisz itt szórja szét szemérmetlenül élete göngyöleg-gyöngyét az utca díszes-fergeteges kis kolóniája, s itt örülnek együtt – a másik baján. Vajon hány utolsó cseppet lehet tölteni a néha félig üres, néha félig teli pohárba? És ha már rég betelt, meddig mutogathatunk egymásra Isten ujjával? És mikor van túl későn rájönni, hogy úgy volt jó, ahogy volt, amíg nem lett így, ahogy van?

A válasz kacagtatóan édes nedűje és gyomorkeserűje is ott csordogál. A kocsmában.
Fogyasszák figyelmes mértékkel! Egészségükre!

Magyar Dráma Napja a Csokonai Színházban
2014. szeptember 21. vasárnap 10-12 óráig
Víg Kamaraszínház
 

WordPress Cookie Plugin by Real Cookie Banner